Az elmúlt évtizedek során a NATO megbízatása az alapítók terjeszkedési törekvéseinek megfelelően bővült. A Szövetség 1949-ben alakult meg „a szovjet terjeszkedés elrettentése és a nacionalista militarizmus európai újjászületésének megakadályozása céljából, a kontinensen való erőteljes észak-amerikai jelenlét révén”. Amikor a Varsói Szerződés 1991-ben felbomlott, a NATO nem oszlott fel, ehelyett az USA új stratégiája arra irányult, hogy megakadályozza „egy új vetélytárs felemelkedését, akár az egykori Szovjetunió területén, akár máshol.”

Afganisztán 2001-es inváziója és az azt követő – a NATO „területén kívüli” – 20 éves katonai hadművelet során több százezer civilt öltek meg, és több millió embert kényszerítettek otthona elhagyására. A háború mélységes szegénységet, éhínséget és instabilitást hagyott maga után. Az ENSZ szerint Afganisztán ma „egyetemes szegénységgel” néz szembe – fejlesztési és humaitárius kapacitásainak teljes összeomlása közepette.

A NATO líbiai háborúja nyomán újra szabadtéri rabszolgapiacok jelentek meg egy olyan országban, amely egykor a legmagasabb emberi fejlettségi indexszel büszkélkedhetett Afrikában. Az ország lerombolása olajat öntött a militantizmus és a konfliktusok tüzére a szomszédos Maliban, Algériában és Nigerben is. Az erőszak elburjánzása miatt a NATO még tovább ment, olyan formációkra támaszkodva, mint az Afrikai Készenléti Erők.

Ma a NATO a marokkói erőket fegyverzi fel és képezi ki, és ezzel nem csupán Nyugat-Szahara erőszakos elfoglalását tartja fenn, hanem az európai határbiztonság terén betöltött kulcsszerepét is megszilárdítja. 2022. június 25-én a marokkói biztonsági erők több tucat, a melillai spanyol enklávéba bejutni próbáló menekültet mészároltak le. A NATO felügyelete mellett Európa külső határai a menedéket keresők ellen fordított fegyverekké váltak.

A NATO bővítése emellett a büntetlenség leplét biztosította tagállamának, Törökországnak. Az Egyesült Államok és más NATO-tagországok nagyvonalú politikai és anyagi támogatásával Recep Tayyip Erdoğan kormánya a nemzetközi törvényeket újra és újra megsértve támadja a kurd népet. Törökország most új hadműveleteket indít a határain – a NATO-partnerek hallgatása és hallgatólagos jóváhagyása közepette.

A NATO ezen a héten azért gyűlt össze, hogy választ adjon az ukrajnai háború erőszakos orosz eszkalációjára. A szövetség ambíciói azonban túlmennek a regionális védekezésen. A madridi csúcson a szervezet Kínát nevezte meg hosszú távú fenyegetésként, és ígéretet tett az együttműködés elmélyítésére Ausztráliával, Japánnal, Új-Zélanddal és Dél-Koreával; utóbbi most első alkalommal vett részt NATO-csúcson. Ezzel a katonai szövetség egyértelműen az Atlanti-óceántól a Csendes-óceán felé fordul. A „globális NATO” elképzelése, amely először 2006-ban fogalmazódott meg, gyorsan zord valósággá kezd válni több milliárd olyan embernek, akik számára a háború költségeinek előteremtése a túléléshez elengedhetetlen kiadások lefaragását jelenti.

A NATO politikái nemcsak azoknak ártanak, akiket a szervezet fegyverei nyomorítanak vagy ölnek meg, hiszen éghajlati és egészségügyi válságokat, valamint éhínségeket is előidéznek. 2021-ben – a történelem során először – a világ több mint 2000 milliárd dollárt költött fegyverekre – és ennek az összegnek több mint 40%-át az Egyesült Államok kiadásai tették ki. Európában a NATO elkötelezte magát a gyors reagálású erők létszámának nyolcszorosára – vagyis 300 000 főre – növelése mellett.

Mindeközben a világ az éhínség szélére sodródott – még az európai és egyesült államokbeli lakosok is az éhezés fenyegetésével néznek szembe, ahogy a katonai és gazdasági szankciók további áldozatokat szednek. A háborús fegyverek nem képesek megtölteni az üres gyomrokat, nem képesek fűteni az otthonokat, nem képesek meggyógyítani haldokló bolygónkat, és nem képesek véget vetni a világjárványnak.

Az országok világszerte kezdik felismerni, mekkora veszélyt jelent egy új hidegháború. Senki sem meri elképzelni, milyen következményekkel járna a NATO közvetlen konfrontációja Oroszországgal vagy Kínával. Ám egy új hidegháború a kívülálló országokat is a közvetett proxykonfliktusok helyszínévé teheti, új „áldozati zónákat” teremtve – a háború terheit legkevésbé viselők biztonságának nevében.

Tartós béke csak olyan közös biztonsági keretrendszerben érhető el, amely nem hagyja, hogy egy ország vagy egy tömb egy másik fölött uralkodjon – ehelyett sikeresen demilitarizálja a bolygót, felveszi a harcot a szegénységgel, és összevonja a közös erőforrásokat, hogy biztosítani tudja a társadalmi és környezeti igazságosságot. Azáltal, hogy a NATO ezen egzisztenciális prioritásokkal szemben foglalt állást, kinyilvánította, hogy saját dominanciáját előbbre valónak tartja mindannyiunk túlélésénél.

A Progresszív Internacionálé kabinetjének nyilatkozata – 2022. június 30.

Fotó: NATO